Szerencsésnek mondhatom magam, mert a nagyszüleim kivételével még nem veszítettem el egyik szerettemet sem!
Sajnos az ő sírhelyeiket mondhatni, hogy egyáltalán nem látogatom; tán már meg sem találnám őket.
Édesanyám sok évvel ezelőtt, amikor ennek még nem volt divatja és kialakult szokásai, kérte, hogy ha meghal, akkor ne legyen a temetésén senki feketében, mivel azt ő nagyon utálja, és hogy a hamvait szórjuk szét valami szép helyen!
Nesze neked utókor!
Azóta én is úgy gondolom, hogy ne egy sírhant legyen az, amiről emlékeznek rám, ( ha már piramist nem tudok építtetni :-) ), hanem azok az életteli dolgok, élmények, amik valójában belőlem voltak, születtek. A koporsótól amúgy is rettegés fog el a bezártságtól való iszonyom miatt!
Manapság egyre többen gondolják úgy, hogy ne egy fa ládába zárják őket a haláluk után, hanem csak a hamvakat tartsa meg a család, akár anyagi, akár praktikusan a mobilitás vagy a koporsós temetkezés adminisztrációs vonzatai miatt, akár más, egyéni okok miatt.Egyre többen haza is viszik a hamvakat.
Belegondoltam, hogy ha én az Édesanyám hamvait szeretném otthon tartani, milyen urnát választanék Neki?
(Mint már mondtam, Ő szórni kérte a hamvait, de talán valamennyit megőrizve otthon lehetne amolyan kis kegyhely az a kerámia, amiben valamennyit mégis megtartanék.)
Átnéztem az internetes választékot, és számomra siralmas dolgokat találtam!
Először is mindegyik egy kaptafára készült, igazi nagyüzemi, tucat áru! Némelyiket inkább nézném köpőcsészének, mint egy elhunyt szerettünk hamvait őrző szakrális edénynek! Tisztelet annak a néhány kivételnek, ami megpróbál kilépni ebből a trendből, nagyrészt olyan edényeket találtam, amikről üvölt, hogy miféle kerámia. Nekem valahogy nem nagyon esne jól, ha valaki, meglátva egy ilyen porcelánt a lakásban, véletlenül valami tiszteletlen humort engedne meg magának, márpedig a halál sokakból kényszeres idétlenkedést vált ki!
Ezért gondoltam azt, hogy talán másoknak is ez a véleményük, és igény lesz olyan urnákra, amik egészen más stílusban és megközelítésben készülnek, és talán az esztétikai érzékét sem gyilkolják a hátramaradottaknak!
Legelőször a szoborurnák készültek el, azok képviselik leginkább azt az elképzelést, amiért belekezdtem a létrehozásukba!
Az első ilyen darab felkérésre készült el, egy öt fiút hátrahagyó édesapa hamvainak.
Kérés volt a fa forma, a holló, egy szimbólum a fa törzsén, és az 5 ág.
Ez az urna egy kőlap mögé lett zárva, csak a búcsúztató szertartáson láthatták. A méretekkel meg is kínlódtam, hiszen ezek a szabvány urna-fülkék nagyon kicsik.
Sajnos az ő sírhelyeiket mondhatni, hogy egyáltalán nem látogatom; tán már meg sem találnám őket.
Édesanyám sok évvel ezelőtt, amikor ennek még nem volt divatja és kialakult szokásai, kérte, hogy ha meghal, akkor ne legyen a temetésén senki feketében, mivel azt ő nagyon utálja, és hogy a hamvait szórjuk szét valami szép helyen!
Nesze neked utókor!
Azóta én is úgy gondolom, hogy ne egy sírhant legyen az, amiről emlékeznek rám, ( ha már piramist nem tudok építtetni :-) ), hanem azok az életteli dolgok, élmények, amik valójában belőlem voltak, születtek. A koporsótól amúgy is rettegés fog el a bezártságtól való iszonyom miatt!
Manapság egyre többen gondolják úgy, hogy ne egy fa ládába zárják őket a haláluk után, hanem csak a hamvakat tartsa meg a család, akár anyagi, akár praktikusan a mobilitás vagy a koporsós temetkezés adminisztrációs vonzatai miatt, akár más, egyéni okok miatt.Egyre többen haza is viszik a hamvakat.
Belegondoltam, hogy ha én az Édesanyám hamvait szeretném otthon tartani, milyen urnát választanék Neki?
(Mint már mondtam, Ő szórni kérte a hamvait, de talán valamennyit megőrizve otthon lehetne amolyan kis kegyhely az a kerámia, amiben valamennyit mégis megtartanék.)
Átnéztem az internetes választékot, és számomra siralmas dolgokat találtam!
Először is mindegyik egy kaptafára készült, igazi nagyüzemi, tucat áru! Némelyiket inkább nézném köpőcsészének, mint egy elhunyt szerettünk hamvait őrző szakrális edénynek! Tisztelet annak a néhány kivételnek, ami megpróbál kilépni ebből a trendből, nagyrészt olyan edényeket találtam, amikről üvölt, hogy miféle kerámia. Nekem valahogy nem nagyon esne jól, ha valaki, meglátva egy ilyen porcelánt a lakásban, véletlenül valami tiszteletlen humort engedne meg magának, márpedig a halál sokakból kényszeres idétlenkedést vált ki!
Ezért gondoltam azt, hogy talán másoknak is ez a véleményük, és igény lesz olyan urnákra, amik egészen más stílusban és megközelítésben készülnek, és talán az esztétikai érzékét sem gyilkolják a hátramaradottaknak!
Legelőször a szoborurnák készültek el, azok képviselik leginkább azt az elképzelést, amiért belekezdtem a létrehozásukba!
Az első ilyen darab felkérésre készült el, egy öt fiút hátrahagyó édesapa hamvainak.
Ez az urna egy kőlap mögé lett zárva, csak a búcsúztató szertartáson láthatták. A méretekkel meg is kínlódtam, hiszen ezek a szabvány urna-fülkék nagyon kicsik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése